Oldal kiválasztása

[ad_1]

„Egy megfelelő felnőtt világosan és határozottan kommunikál.”

Ezt sok embertől hallottam.

E meghatározás szerint életem nagy részében nem minősítettem volna felnőttnek.

Volt idő, amikor még egy pohár vizet sem kérhettem valakitől. Tudom, hogy ez egyesek számára őrültségnek tűnhet, és sokáig őrültnek éreztem magam miatta.

Miért nem tudtam megtenni azt, amit mások tettek anélkül, hogy rágondoltam volna? Miért nem tudtam egyszerűen elmondani, amit mondanom kellett? Miért nem lehetek normális?

Ezek a kérdések csak beépülnének abba a szégyenspirálba, amelyben életem akkoriban csapdába estem.

De nem az volt a kérdés, hogy hogyan győzhetem le, hogy ennyire sérült és hibás vagyok, hanem az, hogy a neveltetésem alapján hogyan volt értelme a küzdelmemnek.

Mert ez alapján tökéletes voltam, és a viselkedéseim teljesen értelmesek voltak.

Én voltam az a gyerek, akit arra tanítottak, hogy látni kell, és nem hallani.

Én voltam az a gyerek, akinek érzései dühössé és erőszakossá tettek másokat.

Én voltam az a gyerek, akinek a haragja megszégyenítette és visszautasította az a személy, akinek a legnagyobb szüksége volt.

Én voltam az a gyerek, akit újra és újra megütöttek, amíg már nem sírt.

Én voltam az a gyerek, akinek a szükségletei kényelmetlenséget okoztak azoknak, akik gondoskodtak róla.

Én voltam az a gyerek, akinek szükségleteit önzőnek, figyelemfelkeltőnek vagy nevetségesnek nevezték.

Én voltam az a gyerek, akit rosszul csináltak mindazért, amit érzett, akart vagy amire szüksége volt.

Én voltam az a gyerek, akit szörnyetegnek neveztek, amiért az, aki volt – gyerek.

Én voltam az a gyerek, aki úgy nőtt fel, hogy nemkívánatosnak, magányosnak és teljesen visszataszítónak érezte magát.

Akkor miért beszélne valaha az a gyerek? Miért osztana meg bármit is magáról az a gyerek? Nem tenné, igaz? Mindennek van értelme. Értelmeztem. Ez egy életforma volt. A túlélés módja.

Arra tanítottak, hogy nem számítok. Hogy amit szerettem volna, vagy amire szükségem volt, és ahogy éreztem, az valami olyan utálatos, hogy bármi áron el kell rejteni. És azért tettem, hogy elkerüljem, hogy megsérüljenek, megszégyenítsék és elutasítsák. Még akkor is, amikor különböző emberekkel voltam. Még felnőtt koromban is.

Ez a minta vezérelte az életemet. Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy elmondjam azokat a dolgokat, amiket akartam és el kellett mondanom. Túl ijesztő volt. Túl veszélyesnek tűnt. Túlságosan szégyenletes volt.

Szóval, ha nehezen fejezi ki magát, és emiatt kínosnak érzi magát, megértem. Én is csináltam. De ezt tudnod kell: ez nem a te hibád. Soha nem a te hibád volt.

És igen, az élet nehezebb, ha nem azzá vált, aki felnőtt. Amikor az egyetlen módja annak, hogy megvédd magad, az volt, hogy kevesebb vagy. Amikor soha nem tudtál belenőni önmagadba, mert az megsértett volna. Amikor nem tudtad megtanulni szeretni magad, mert ez volt a legnagyobb kockázat.

De ma ez a kockázat csak benned él. A kondicionálásodban. És itt jön be a belső gyógyító munka.

Számomra ez azt jelentette, hogy szakmai támogatást kell kapnom ahhoz, hogy megtanuljak biztonságosan kapcsolódni önmagamhoz és az igazságomhoz, és hogyan tudom száműzni azt a kritikus, követelőző és megalázó belső hangot, amely azt mondta, hogy érzéseim, szükségleteim és vágyaim rosszak.

Ez azt jelentette, hogy megtanultam szabályozni az idegrendszeremet, hogy túl tudjam lépni a félelmemet, és őszinte legyek azzal kapcsolatban, hogy mi vált be nekem és mi nem. Ez egy nagy fordulópont volt a kapcsolataimban, mert elkezdtem nyíltabban és határozottabban képviselni magam, ami azt jelentette, hogy a kapcsolataim vagy drámaian javultak, vagy rájöttem, hogy a többiek nem igazán törődnek velem és az érzésemmel.

Ez azt is jelentette, hogy érzelmileg megnyílok, és megtanultam megérteni, mit akarnak elmondani az érzéseim. Mivel felnőttként megtanultam elkerülni és elnyomni az érzelmeimet, tudtam, hogy kihívást jelent majd igazán megismerni önmagam.

Nagyszerű lehetőségem nyílt arra, hogy újjáépítsem magam – megadjam magamnak azt a szeretetet, szeretetet és figyelmet, amit gyerekként nem kaptam.

És ez az, ami végül lehetővé tette számomra, hogy végre elég biztonságban érezzem magam ahhoz, hogy kifejezzem magam.

Az önmagammal fennálló kapcsolatom kezdett menedékté válni a harctér helyett, és az életem azóta sem volt a régi.

Kívülről minden elkezdett igazodni ahhoz, ami bennem zajlik. Minél biztonságosabbá váltam magam számára, annál biztonságosabbak lettek az emberek az életemben, ami lehetővé tette számunkra, hogy mélyebb, tartalmasabb és bensőségesebb kapcsolatokat alakítsunk ki.

Szóval tudom, hogy ez a fajta változás lehetséges. Még akkor is, ha most nem úgy érzi. Tudom, hogy lehetséges, mert ma én vagyok önmagam leghitelesebb és legkifejezettebb változata, aki valaha voltam.

Csak nézd meg mindazt, amit itt megosztok veled. Ez messze van attól, hogy kérjen egy pohár vizet.

Ma már nem fojtogatom azokat a szavakat, amelyeket mindig is ki akartam mondani. beszélem őket.

Ma már nem tartom vissza az érzéseimet. érzem őket. osztom őket. Szabadon.

Ma már nem tagadom meg a szükségleteimet és nem játszom le a vágyaimat. az én tulajdonom. találkozom velük. teljesítem őket.

Ma az vagyok, aki vagyok, és nem érzem, hogy visszatartson a mérgező szégyen, ahogy egykor tettem.

Akkoriban soha nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges számomra.

Remélem, hogy történetemet és átalakulásomat megosztva követni fogod a vágy szikráját benned, amely azt akarja, hogy kifejezd önmagad. Megosztani gondolatait és vágyait. Hogy kifejezd, milyen önnek lenni. Hogy végre minél többel találkozzunk, és végül mindenkivel.

Erre kell hallgatni. Nem a félelem vagy a szégyen hangja. Nem a kondicionálásod. Semmi vagy bárki, ami megerősíti a gátlásait vagy a traumát.

Arra születtél, hogy teljes mértékben kifejezd magad. Ez volt az elsőszülöttségi jogod. Ez a világ ajándéka.

Csak azért, mert az emberek, akik felneveltek, nem értenek téged az egyedülálló csodának, ami vagy, ez nem jelenti azt, hogy meg kell fosztanod a világot és magadat attól, hogy megtapasztalhass. Többet tőletek. Mindnyájan.

Soha nem késő kinyitni a szívedet, és megosztani magad olyan módon, amely gyógyító, felszabadító, erőt adó és szerető érzéssel tölt el.

Marlena Tillhonról

Marlena egy nagy tapasztalattal rendelkező pszichoterapeuta és sikeredző, aki a belső traumák gyógyítására és a törésekre szakosodott…

[ad_2]

Forrás