[ad_1]
„Az empata olyan személy, aki nagyon ráhangolódik a körülötte lévők érzéseire és érzelmeire. Az empaták mély érzelmi szinten érzik azt, amit egy másik ember érez.” ~Leah Campbell
Amikor körülbelül tíz évvel ezelőtt megtanultam az empata szót, a legcsodálatosabb megkönnyebbülésnek éreztem. Azt gondoltam magamban, igen, ez vagyok én! Végül egy magyarázat arra, hogy miért fárasztanak ki ennyire az emberek. Ez az oka annak, hogy képes voltam egy pillanat alatt elolvasni az embereket, és mindig azon voltam, hogy segítsek, meghallgattam vagy támogattam mások kríziseit.
De most már nem hiszek ennek a meghatározásnak.
Már nem vagyok empata.
Meggyógyultam? Vagy eleve nem voltam empata?
Számomra egy másfajta megértést találtam, amely felszabadította azt a képességet, hogy ne érezzem magam az empatikus börtönben, amelyben találtam magam.
Rájöttem, hogy megváltoztathatom az emberek érzelmeire adott válaszaimat, így többé nem ezek szerint irányítom az életem.
Amikor felfedeztem az empátia fogalmát, rengeteg kihívást láttam, amelyekkel szembe kellett néznem: olyan embereket vonzani magamhoz, akik küszködnek, és úgy szorulnak a támogatásomra, mint a molyok a lángok; képtelenségem kiszabadulni mások életének stresszeiből és érzelmeiből, és a sajátomra összpontosítani; kimerültségem az emberekkel töltött idő miatt.
Elkezdtem követni az empatáknak szánt általános tanácsokat, de ez egy újabb ketrecnek tűnt. Az életemet a „mérgező” emberek elkerülése, az „érzelmi vérszívók” körül kellett irányítanom. De azt tapasztaltam, hogy még ha fehér fénybe borítottam is magam, vagy elkerültem bizonyos embereket, ez nem akadályozott meg abban, hogy a rokonaim, a gyerekeim, a férjem vagy a közeli barátaim érzelmei rendszeresen teljesen utolérjenek.
Olyan érzésem volt, mintha állandó reakciómódban lennék, és ez nagyon elhatalmasodott.
Néhány évvel később felfedeztem egy másik szót, amely jelentősebben megváltoztatta az életemet – megnyugtató.
A megnyugtatás egy túlélési reakció, amely akkor aktiválódik, amikor az érzelmek vagy helyzetek túl sokak számunkra. Csakúgy, mint a harc, menekülés és a fagyás reakciói, a megnyugtatás is válasz a fizikai vagy érzelmi biztonságérzetre.
Felfedeztem, hogy korán megtanultam, ahogyan azt sokan, hogy ha tudom, hogyan tudom előre látni és támogatni a körülöttem lévők érzéseit, akkor a legbiztonságosabbnak érezném magam.
A túlélési reakcióm, ami segített abban, hogy a lehető legjobban kapcsolódjak a körülöttem lévő emberekhez, az volt, hogy túlérzékeny voltam az érzelmeikre, és segítettem őket.
Amikor fiatalon megtanuljuk, hogy a biztonság érzése abból fakad, ha elnyomjuk saját érzéseinket, hogy segíthessünk másoknak – vagy legalábbis minimalizáljuk érzelmi szükségleteinket, hogy ne ringassuk a hajót, ne okozzunk felhajtást, ne nehezítsük a szüleinket. , vagy önmagunkra hívjuk fel a figyelmet – akkor felnőtt életünket ugyanabban a megszokott mintában töltjük.
A legbiztonságosabbnak érezzük magunkat, ha az érzelmeinkkel nem foglalkozunk, de másokéval igen.
Az összetartozás, a kapcsolat és az érvényesítés érzését meríthetjük abból, hogy érzelmileg elérhetőek vagyunk mások számára, ha támogató, hallgató, segítő, rögzítő vagyunk.
A könnyedség, a biztonság és a folytonosság érzését is kelthetjük azzal, ha nem fejezzük ki érzelmeinket vagy szükségleteinket, ha nem mutatjuk meg valódi hiteles énünket.
Tudom, hogy életem során sokszor éreztem magam büszke arra, hogy milyen segítőkész vagyok. Milyen „jó ember” voltam. Milyen kedves és támogató voltam. De valójában ez nem az őszinte, hiteles vágy által vezérelt válasz volt, hanem a biztonság, az összetartozás, az elfogadás és a szeretet iránti igény.
Számomra a megnyugtató válaszom feloldása lenyűgöző és kihívásokkal teli élmény volt. Annyira beleszőtt a lényembe, hogy az a személy legyek, aki elragadó, könnyed, stresszmentes, drámai személyiségként jelenik meg.
Valaki, aki nem növeli egyetlen csoport vagy személy érzelmi megterhelését, de segít leküzdeni mások problémáit és kihívásait.
Ezekből a válaszokból való kilépés óriási tudatosságot igényelt. Meg kellett tanulnom kezelni az érzelmeimet, biztonságérzetet építeni idegrendszeremben, és hihetetlen gyengédséget mutatni magammal szemben.
Fel kellett ismernem, hogy mások érzelmei hihetetlenül ijesztőek, kellemetlenek, félelmetesek és még veszélyesek is lehetnek számomra. És hogy nem jön magától értetődően, hogy megosszam azt, amit érzek és amire szükségem van ezeknek a gyerekkoromban lefektetett túlélési reakcióknak köszönhetően.
De tudatossággal és a megfelelő eszközökkel megtanultam finoman haladni a hitelesség, a biztonság ösvénye felé, amikor önmagam lehetek a világban, körülvéve mások érzelmeitől, de nem érnek utol, mint régen.
Azt is megtanultam, hogy az, ahogy megtanultam támogatni az embereket – a dolgok rendbetételével, elsimításával, segítéssel, átvétellel, végtelenül hallgatással – valójában nem az a fajta érzelmi támogatás, amely segíti a változást bennük.
Az igazi érzelmi támogatás csak akkor valósul meg, ha nem vagyunk jelen túlélési reakcióinkban, és soha nem éri a másik érzelmi ára.
A támogatásom soha nem lehet olyan, ami kockára teszi az energiámat, az időmet vagy a biztonságérzetemet.
Számomra empatának lenni egy életre szóló büntetésnek tűnt, amely elől soha nem menekülhetek. De most már tudom, hogy ez egy tanult válasz, amit el lehet tanulni. Amikor megvan a tudatosság és az eszközök, hogy finoman támogassuk az idegrendszer aktiválódását, ami akkor következik be, amikor tudatában vagyunk mások érzelmeinek.
Íme néhány tipp a segítségnyújtáshoz.
Tudatosság
Számomra a tudatosság megteremtése volt a legerősebb első lépés. Amit nem veszünk észre, azt nem tudjuk megváltoztatni.
Kezdhetjük azzal, hogy észrevesszük: Milyen érzés emberek vagy bizonyos emberek közelében lenni, amikor érzelmesek? Mi történik a testemmel? Milyen érzelmek aktiválódnak bennem, amikor hallom vagy szemtanúja vagyok egy másik személy érzelmi aktiválásának?
Megtanuljuk elterelni figyelmünket másokról és magunkról. Mi történik velünk?
Sürgősséget vagy végzetet érzek, vagy csapdába esett? Azonnal be akarok ugrani és segíteni, javítani és támogatni? Úgy érzi, hogy egy csomó ötletet kell kitalálnom, hogy segítsek valakinek ezen? fekszem éjjel…
[ad_2]
Forrás