[ad_1]
Fényes, szabad érzelmek – de nézzük meg, kinek adjuk (Tihold trigonban az Uránusszal, quincunxban a Szaturnusszal) Ma a lelkünket, az ösztön szintjét képviselő Hold Telihold fázisban van, így ma a lelkünk az érzelmeinken keresztül ragyoghat – amit elősegít, sőt, a Holddal kedvező kapcsolatban álló, a szabadságot jelképező Uránusz is felszabadít. Az időt, a szabályokat, de a biztonságot is jelentő Szaturnusz karmikusan is kapcsolódik a Teliholdhoz, így érzelmi támaszt nyújt, és némileg korlátozza lelkünk repülését is. A mai energia azt mutatja, hogy éljük meg érzelmeinket, legyünk büszkék rájuk, de mindig nézzük meg, hogy kinek és mit terjesztünk lelkünk sugarait. Párdi Petra mesterfokú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet egykori hallgatója pardi.petra02@gmail.com Karmasastro szakembereknek: Telihold Bumeráng A mai telihold Halak Nap – Szűz Hold ellentét alkotja a Bumeráng alakzat tengelyét, amellyel Kos Chiron (valamint vér, tűz, erőszakkal kapcsolatos karmikus sebek) és a Vízöntő Szaturnusz (információ-stop, változások ellen ható erők) alkot a fényátadókkal. A csúcs a Hold, vagyis a lélek, a horgonypont pedig a Nap, a tudat és az életerő. A szögkép arra kényszeríthet bennünket, hogy saját lelkünkre összpontosítsunk, még akkor is, ha a folyamat fájdalmas és akadályokkal teli. Griga Zsuzsanna karma asztrológus zsuzsanna.griga@gmail.com Kapcsolódó